722
home,paged,page-template,page-template-blog-pinterest-full-width,page-template-blog-pinterest-full-width-php,page,page-id-722,paged-2,page-paged-2,stockholm-core-1.2.2,select-theme-ver-5.3,ajax_fade,page_not_loaded,wpb-js-composer js-comp-ver-6.4.0,vc_responsive
  • Sort Blog:
  • All
  • WPP2018
  • WPP2019
  • WPP2020

Fecske Csaba – KÉT LÓ, VÖRÖSBEN

a pokol leszakadt kemenceajtaja vörös fénnyel világítja meg e világvégi kopár tájat idők vége idők kezdete ahol és amikor megtörténhet bármi és a dráma írott és íratlan szabályai szerint meg is történik meg kell hogy történjen két kipányvázott ló a kegyetlen

Makó Ágnes – ÚJRAHASZNOS

Nem haltam ám meg, csak pihenek kicsit. Hajnal óta gyűjtök, előbb egy törött tányér széle megvágta a lábamat. A folyó állítólag meghalt, de nekem tetszik, hogy tele van színes műanyaggal. Ebből élünk. Itt egyedül vagyok,

Vörös István – TÉRDIG VÍZBEN

Gyönyörű nő gépfegyverrel a kezében, leginkább avarhalomnak öltözve a megvédendő természet nevében arcára árnyéksávot festett szépen, hogy a vadállományt őrizze. Gyönyörű nő gépfegyverrel a kezében, föllép a vadak érdekében, egy egész erdő az ő inge. A megvédendő természet nevében eggyé válik vele egészen, mint Földanya

Taizs Gergő – SOSEM VOLT SEHOGY

„a dallamod, Joanna Brouk, örömteli, s egyszerre bús”   lelkemre vettem, mélyen beszívtam a porladó várost, sóder ülepedett tüdőmre, süllyedése halálos lepukkant térkövek hazudták a változás lózungját, fent poliészter jelszavaink valának zászlórúdján „mindig lesz valahogy” – üzente a folyami PET palack, „tititi-tátátá-tititi” –

Ács József – ALKONYATTÓL HAJNALIG

hiába indul minden reggel a kiragasztott fényképekkel képtelenség ott tartani őket falhoz szögezni a távollevőket ha az este lomha teste érkezik minden ház és utca megtelik a nagyapák az unokatestvérek az eltűnt sógorok fivérek jönnek a fiatalok sorban jönnek a főtéren a boltban árnyékuk ha

Ács József – BETÉTDAL

fantomtagjaink nélkül nyüzsgünk jó ideje már álom csupán a tél és szóbeszéd csupán a nyár a jövő most forr és buzog itt van mind aki életképes vizünk kellően langyos és kiszámíthatóan édes közismert tétel tudja a nép két végtag untig elég sőt így jobban járunk hírlik sosem volt

Ács József – A CÉKLALEVES VISSZANÉZ

látja megáll bennem a kanál figyeli vergődésemet az ütéseket most visszaadja az asztal hófehér téglalapja mint nyár közepén téli pusztaság nem könyvek pecsétes lapjai a tested tanít meg lemondani rád zárul – hogy nyugodtan alhass – mint műtét után összevarrt has néznek a ráncok a

Szabó Attila – TÁMASZPONT

Már csak úgy ölellek, mint zakó a próbababát. Formát adsz, kitöltöd az űrt, a statikussá váló lélegzetet. Halott ölelés, mondhatnám így is, becézhetnélek a hiány apoteózisaként, akár egy levegőből kimetszett szabásmintát. Cérna nélkül a varrótű kattogása. Úgy gondolok rád, ahogy dzsungel közepén feszül a

Victor András – ORRSZARV

2018 márciusában szomorú újsághír lett, hogy elpusztult Sudan, az utolsó hím északi szélesszájú orrszarvú. Már csak két nőstény él, azok is idősek, így hát gyakorlatilag kipusztultnak tekintendő ez a közép-afrikai állatfajta. Nem a szélesszájú orrszarvú

Péter János – MAYA

Nem volt kedvem az előadások után ottmaradni az állófogadáson. Hidegen hagyott a szokásos forgatókönyv: jópofizás, ismerkedés, kapcsolatépítés, szeszelés – ez utóbbit azért elkezdtem, és folytatni is volt kedvem, de nem a konferenciás tömegben. Visszaindultam a

Somfai Anna – FÖLDCSUSZAMLÁS

Azon az éjszakán döntöttük el, hogy nem maradunk tovább. Megint razziáztak, hallottuk a kiáltásokat, majd a tűzropogást. A szomszéd bezörgetett, a nemzetiek felgyújtották a vegyesboltot, mondta. Batyuba kötöttem néhány ruhát, pelenkát, magamra tekertem a hordozókendőt.

Z. Karvalics László – MICHELANGELO, RAFFAELLO, LEONARDO

E tudományos-fantasztikus könyvek borítójára kívánkozó képet látva végre nem a szorítást érezzük a gyomrunkban, mint a tenger felé totyogó, frissen kikelt, még puha páncélos csöppségek láttán, akikre vérszomjas sirályok, rákok, rókák, fókák és cápák leselkednek.

Novák Gábor – DONKIHÓTE ÉS A CSIRKEGYÁR

A mélyből bukkant elő, a szociális háló legalsó csomói közül, ahol milliónyi létforma alig-vegetál nyomorba és céltalanságba merevedve, maga mögött hagyta a félhomályos szürkezónát, a pszichiátria várótermeinek ólmos magányát, a savanyú szagú italméréseket, málladozó falú

Kapitány Máté – FÜSTBEN

A falon mindössze két kép. Az istenért, annyi mindenről lehet képet kitenni, ő mégis úgy döntött, pont ez a két szerencsétlen ábra kap itt helyet. Nem volt kakasimádó vagy aberrált, nem erről volt szó. Egyszerűen

Lipták Ildikó – REMÉNYVESZTETTSÉG SZINDRÓMA

Én öt-, a húgom hároméves volt, amikor anya kórházba került. Ibadeta szopott még, éjjel-nappal visított, a világon semmivel nem lehetett megnyugtatni. A feje kivörösödött, de néhány foltban, tán az izmok csomópontjaiban, fehéren világított, mint egy

Mészáros Blanka – NAGYMOSÁS

Kapitánynak csúfolták, mert már matrózkorában arról beszélt, hogy egyszer majd hajóskapitány lesz. Senki sem hitt neki – lusta volt, álmodozó, önfejű. Akkor váltak el anyámmal, mikor végül mégis kapitány lett; aztán csak a munkájának élt,

Inczédy Tamás – MÉLY LÉLEGZET

Amikor ötéves húgom megkérdi, én is félek-e, gondolkodás nélkül hazudom, hogy nem. Aztán hogy igazság is legyen válaszomban, azzal egészítem ki, hogy tudok úszni. Apa is tud, kérdezi a húgom, de úgy teszek, mintha nem

Szvetelszky Zsuzsanna – KÉT FÉNY

A férfiak az asztallal szemben ülnek, az asztalon nyitott és bekapcsolt laptop sugárzik. Notebook vagy ultrabook: mindegy. Az agglegények a monitort bámulják, s feltehetően találtak valami érdekeset, mert a világos háttér arra enged következtetni, hogy

Somfai Anna – HÓFEHÉRKE

Mindig te akartál az első lenni, pedig két évvel vagy fiatalabb nálam. Nem bírtál veszíteni, ha nem te győztél a társasban, rám borítottad a táblát. Dühöngtem, hogy nekem kellett a szanaszét gurult bábukat meg dobókockát

Fecske Csaba – SOR(S)

sort áll a nyomor bőgő gyomorral az éhség a sötét sorból kikandikál szemében a napot holdat csillagokat csillogtató kisgyerek a riadt jövő éhesek hosszú sora fáradt fekete felhők a reménytelen jelen egén jóllakni a cél vagy megúszni ezt az egészet – ki van a

Bene Zoltán – HÉT MÁSODPERC

Nem látok szinte semmit ebben a homályban, és a kezem reszketésén kívül csak a megszokott szorongást érzem, azt is halványan, s csak akkor, ha összpontosítok, fölkutatom magamban és nyakon csípem, a szakállam töve ezzel szemben

Ács József – BEFEJEZETLENSÉG

a befejezetlenség a legszebb a pufókság csupán pufókság még nem sírba lehúzó végzetes elnehezülés ha felcsap a harag elenyészik porlik szétfoszlik a sérelem még nem kuporgatják pénz gyanánt hogy alkalmas percben az asztalra csapják a nevetés még nem kínban fogan pihekönnyű a gondolat ártatlan tervezgetés nem

Vörös István – LAGÚNAVÁROS LAGOS MELLETT

Ahol lakunk, nem a pokol, hisz majdnem olyan, mint Velence! Ki itt belép, mégis lakol. Ha vad kanálisbűzt szagol, a világunkat meg kell értse. Ahol lakunk, nem a pokol, a gondolás itt nem dalol – megvan a tiszta hang esélye. Ki itt belép,

Z. Karvalics László – IUSTITIA, HOL VAGY?

Ezt a szélesszájú orrszarvút nem sikerült az orvvadászoknak kilőniük. S hiába tudjuk: az állatmentők kötötték be a szemét, hogy nyugodtan viselje az átszállítást egy védett területre, a piros kendőt annyira természetellenesnek érezzük a szürke padlón

Lackfi János – A SEMMI SZÉKE

Azért ülök itt. Éppen itt történt. Nem is itt történt. Nem tudom, hol történt. Mindegy, hol történt. Nem mindegy, hol történt. Minden más mindegy, ez az egy nem. A vérét épp ez a föld itta