821
post-template-default,single,single-post,postid-821,single-format-standard,stockholm-core-1.1,select-theme-ver-5.1.8,ajax_fade,page_not_loaded,wpb-js-composer js-comp-ver-6.0.5,vc_responsive

Lipták Ildikó – VIZET

Egy egész lavórnyi vizet borítottam ki miatta. Ott bóklászott a környékemen, akárcsak a múltkor az a férfi a hivatalból. Az, amelyik magával akart vinni. Amelyik nem hitte el, hogy itt mindenem megvan.

Hirtelen nem találtam a ponyvát, amit a napokban gyűjtöttem be, így nem tudtam máshová rejtőzni, mint a lavór alá. Ha jól összehúzom magam, pont elférek alatta. Ott kuporogtam, és hallottam, hogy közelít. Újra és újra megállt, forgatott a cuccaim között.

Sikerülhetett volna a rejtőzés, ha nem jön rám az a rohadt hascsikarás. Olyan erővel rántott görcsbe, hogy felnyögtem, így vett észre.

Előbb belerúgott a lavórba, majd lefordította rólam a lábával. Nem mozdultam, hátha odébbáll, de akkor megbökött egy bottal. Ordítottam, mire hátrált kicsit, majd keresztülesett valamin, és seggre ült. Ki kellett volna nevetnem, de nem tudtam: tele voltam haraggal, és a hasam is fájt.

Nem úgy esett el, ahogy egy normális ember, aki a kezével megtámasztja magát. Ő a magasba tartotta a karját, mert kamerát fogott benne.

– Nem bántalak, ne ordíts! Megengeded, hogy lefényképezzelek?

– Nem.

– Kapsz valamit, ha lefényképezhetlek.

– Jó. Adjon vizet!

Pici műanyag palackot húzott elő a táskájából, alig egy ujjnyi lötyögött az alján.

– Ennyim van, ezt odaadom.

– Nem elég.

– Nincs több vizem, de ezt nézd! – műanyag figurát nyújt felém.

Hülye ez?! Hát nem látja, hogy ilyenből itt megszámlálhatatlan van?

– Na, engedd már meg!

– Nem.

– Akkor mit kérsz érte?

– Vizet.

– Jó, majd utána visszajövök, és hozok neked egy kartonnal.

– Addig nem. Hozza a vizet! Itt megvárom. Siessen!

Felemeli a kamerát, hiába mondom, hogy nem fényképezhet. Nem ért a szóból. Ismét ordítani kezdek, az előbb ettől láthatóan megrettent. Szerencsére most is. Elmegy. Olyan gyorsan eltűnik, mintha a föld nyelte volna el. Már rég elhallgattam, de a fülemben még mindig cseng a saját hangom. Nem is emlékszem, mikor hallottam utoljára. Tényleg, mikor is szóltam valakihez?

Milyen fáradt vagyok! Ez az ordítás sokat kivett belőlem. Mintha órákig harcoltam volna vele. És a torkom is kiszáradt. El kellett volna vennem tőle azt a kevés vizet. Zúg és fáj a fejem. Ha elalszom, talán nem érzem. Jó, hogy van hová feküdnöm. Megvárom itt. Hátha tényleg visszajön.

 

Környezet | 3. díj, egyedi
Mário Cruz, Portugália
Újrahasznosítható hulladékot gyűjtő gyerek pihen egy matracon a szeméttengerben (Pasig folyó, Manila, Fülöp-szigetek).
A Pasig River az 1990-es években biológiailag halott minősítést kapott az ipari szennyezés és a megfelelő közegészségügyi infrastuktúra híján a folyóba szemetelő helyi lakosok miatt. A Nature Communications szervezet 2017. évi jelentése szerint a Pasig a világ 20 leginkább szennyezett folyói közé tartozik, évente közel 63 700 tonna műanyag szemetet juttat az óceánba. A folyó megtisztítása folyamatosan zajlik, 2018-ban ezt nemzetközileg díjazták is, de a folyó egyes szakaszain olyan sűrű a szemét, hogy járni lehet rajta.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019. szeptember 19 – október 23.